📺 Minden ellenzéki párt érdeke, hogy ne forduljon elő újra választási csalás

Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Tavaly áprilisban 5 ezer körzetben nem volt ellenzéki szavazszámláló, ott átlagosan 10%-al ért el jobb eredményt a Fidesz. Ez nem fordulhat elő újra – hangzott el Gyöngyösi Márton pénteki, hódmezővásárhelyi fórumán.

A Jobbik frakcióvezetője, EP-listavezetője elmondta: mindkét idei választásra már zajlanak tárgyalások a pártok között, hogy minden választókörben legyen legalább egy szavazatszámláló, aki minden ellenzéki pártot képvisel és úgy figyel a választás tisztaságára. Minden ellenzéki párt érdeke, hogy ne forduljon elő választási csalás többet, ezért ez egy minimum, amiben a kezdetekkor egyetértettek.

Márki-Zay Péter közölte: a Mindenki Magyarországa Mozgalom stratégiai partnere a Számoljuk Együtt Mozgalom, az ő céljuk is az, hogy legyen mindenhol ellenzéki szavazszámláló. Elárulta, Hódmezővásárhelyen sokat tanultak a választási csalásokról: az időközi választáson minden eszközzel küzdöttek ellene, nagy sikerrel. Akkor 250 ezer forintot ajánlottak annak, aki bizonyhítóan csalást leplez le, idén 1 millió forintot adnak Hódmezővásárhelyen.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá