Lázár és Kubatov teljesen mást mond Szegedről

Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Kubatov Gábor szerint a ,,szegedi Fidesz-csoport egységes, erős és bátor,” míg Lázár János pár hónapja azt mondta, ,,nem tetszik a szegedieknek a szegedi Fidesz.”

A Fidesz pártigazgatója pénteken adott interjút a fideszes kézbe került, valaha szebb napokat megért Délmagyarországban. Legfőképp arról volt szó, hogy személyeskedéssel reagált a város közéletében aktív Szabó Bálint vádjaira. Az ügyvéd több interjúban is arról beszélt, hogy titokban Orbán Viktor jobbkeze irányítja a szegedi jobboldalt.

Kubatov továbbá elmondta azt is,

,,a csongrádi megyeszékhelyen egészen jók a kilátások. A helyi Fidesz- csoport egységes, erős és bátor.“

Közölte úgy, hogy még mindig nem nevezték meg a polgármester-jelöltjüket sem.

Nem tetszik a szegedieknak a szegedi Fidesz. Ez kétségtelenül így van.

– ezt már Lázár János fogalmazta meg a Rádió 7-ben december végén. Szerinte az a megoldás, hogy jó jelölteket kell állítani.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares