Becsült olvasási idő: 2 perc

Kubatov Gábor pártigazgató egy interjúban azt mondta, hogy a Fidesz a május 26. EP-választás után nevezi meg polgármester-jelöltjeit Csongrád megyében. Egyelőre még talány, hogy a megye két legfontosabb városában – Szegeden és Hódmezővásárhelyen – kit indít a kormánypárt Botka László és Márki-Zay Péter ellen. Találgatások vannak mindenhol, így természetesen Makón is pletykák keringenek arról, hogy akár az is elképzelhető, hogy nem Farkas Éva lesz a fideszes jelölt.

A makói polgármester- és képviselőjelölteket minden bizonnyal Lázár János választja majd ki. Farkas Éva mellett sokszor lehet hallani a makói Fidesz elnökének, Czirbus Gábor alpolgármesternek a nevét. A makóiak adóforintjaiból fenntartott helyi propaganda is párhuzamosan nyomja mindkettőjüket, ahogy a városba kihelyezett óriásplakátokon is együtt szerepelnek.

A háttérben már nem ilyen nagy a barátság. Néhány hete Farkas Éva férje posztolt arról a Facebookon, hogy egyedül a felesége Makó „fejlődésének motorja”, ahhoz senki másnak – így Czirbusnak sincs – semmi köze.

Ha visszatekerjük egy kicsit az idő kerekét, akkor megemlékezhetünk arról is, hogy 2017 januárjában a polgármester és az alpolgármester fizetésének megemelésénél is kapott egy kis fricskát a polgármester. Ráadásul nem mástól, mint Czirbustól. Farkas Éva ugyanis nem záratta ki magát a szavazásból érintettség miatt, így megszavazta saját fizetésének emelését. Ezt követően Czirbus kizáratta magát az alpolgármesteri fizetéséről való döntéskor.

Makón számtalan pletyka kering arról, hogy állítólag nem tudnak együtt dolgozni, a polgármester alig akar feladatokat átadni alpolgármesterének, és ha ad is neki, akkor inkább a problémásabb ügyeket. Kérdés, hogy ezeknek a híreszteléseknek van-e alapjuk, vagy csak a piaci szatyorrádió részét képezik. A nyár azonban nemsokára itt van, és megtudjuk, hogy Lázár János kit indít a Fidesz színeiben Makó polgármesteri címéért: Farkast vagy Czirbust? Vagy lesz egy nevető harmadik?

Tetszett a cikk? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares