Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Korrupció miatt jogerősen három év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn a román legfelsőbb bíróság a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét.

Liviu Dragneát 2016-ban már két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték egy választási csalással kapcsolatos korrupciós perben. A most véget ért második ügyben hivatali visszaélés miatt, illetve okirat-hamisításra való felbujtásért állította bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsa szavazattöbbséggel hozott hétfői ítéletében az alapfokon meghozott ítéletet erősítette meg.

A bukaresti képviselőház elnöki tisztségét betöltő, a bukaresti kormányt az utóbbi két és fél évben háttérből irányító politikusnak 24 órán belül börtönbe kell vonulnia, hogy letöltse büntetését.

Mi, akik még itt maradtunk, irigykedve tekinthetünk azokra az országokra, amelyeket még jogállamnak lehet nevezni, ahol komoly következményekkel nézhet szembe az, aki csal, lop, vagy éppen hazudik. A korábban lesajnált Románia is ezek közé az országok közé tartozik. Nekünk meg (egyelőre) marad Polt Péter, és a mértéktelenül, mosolyogva “tevékenykedő” simlis banda.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares