Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy határidő nélkül elhalasztja a közigazgatási bírósági rendszer bevezetését, jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón. Gulyás szavai szerint ugyan a jogszabály kidolgozásában neves jogászprofesszorok vettek részt, és az mindenben megfelel a jogállamiság követelményének, de azt látják, hogy ez az elképzelés európai és nemzetközi vita középpontjában áll – áll az Index tudósításában.

Ahogy eddig, ezután is nyitottak a vitára. Amíg ez megnyugtatóan le nem zárul, a rendszert nem vezetik be. Az ezzel kapcsolatos jogszabály-módosítást már ma benyújtják az országgyűlés elnökének. A köztársasági elnököt arra kérik, hogy a felsőbíróság élére már ne is jelöljön elnököt.”

Mint ismert, az Orbán-kormány tavaly decemberben, a rabszolgatörvény megszavaztatása mellett a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt is áterőltette a parlamenten.

A bírósági rendszer tervezett átalakítása szerint miniszteri kézbe kerül majd, hogy ki lehet bíró az új rendszerben. Emellett a közigazgatási bíróságoknál lehet pert indítani, ha valaki vitatja az adóhivatal, a rendőrség, illetve a választási bizottság döntéseit. Továbbá az új közigazgatási bíróságokon döntenek majd adóügyekről, építési ügyekről, de például sztrájkokról és tüntetésekről is.

(index.hu/alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá