Becsült olvasási idő: 2 perc

Egy motoros állítása szerint nem adott neki elsőbbséget Weszelyné Véghseő Henriett fideszes képviselő, ő pedig átrepült az autón. A rendőrség szűkszavúan reagált megkeresésünkre, a képviselőtől nem kaptunk választ.

,,Motoroztam a Kossuth utca felől a Csanád vezér tér irányába szabályosan! A sportcsarnok előtt kivágott elém egy Renault és csatt! A vétkes sofőr első reakciója, hogy kiüvölt a kocsiból: Mit csinálsz?” – írta Varadik István, akinek engedélyével idézünk a facebookos bejegyzéséből. Így folytatta:

,,A helyszínelő rendőr próbálta jobb belátásra bírni, hogy ismerje el a felelősségét, de mindvégig elzárkózott ettől, mondván én vagyok a hibás. Ezenfelül arra nem volt képes a ,,tisztelt” képviselő, hogy megkérdezze jól vagyok-e”.

Megkérdeztük Weszelyné Véghseő Henriett képviselőt, de csütörtök óta nem kaptunk választ arra a kérdésünkre, hogy ő hogyan emlékszik a balesetre. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya mindössze ennyit válaszolt megkeresésünkre: ,,szombaton személyi sérülés nélküli baleset történt az Ön által megjelölt helyszínen.”

Hogy a Fideszhez közel álló személyek úgy közlekednek ahogy, az nem újdonság:

  • 2015-ben Farkas Éva Erzsébet polgármester összetörte a városi Fordot. Először letagadta, később azt mondta, hogy 100%-ban a biztosítás fizeti a javítást, de mégis kiderült, hogy a közel 1 millió forintos kár 10%-át az ügyfélnek kell fizetnie, jelen esetben az önkormányzatnak.
  • 2016. december 30-án a József Attila Gimnáziumnál található mozgássérült parkolóban állt a városi Ford, amit csak a polgármester szokott vezetni. Utólag bocsánatot kért és befizette a bírságot.
  • Dr. Hadik György képviselő az Erdei Ferenc téren parkolt, ott ahol eredetileg kerékpárút felfestés volt.

(fotó: illusztráció)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares