Becsült olvasási idő: 1 perc

2003 óta minden évben megrendezik a Vertán-telepi napot Makón. A körzet lakói ilyenkor együtt vannak, valamint megemlékeznek Vertán Endréről – ez történt szombaton is.

– Az első ilyen nap 2003. május 24-én volt. Azért hoztuk létre, hogy egy kicsit az embereket összehozza, beszélgessenek, szórakozzanak, a mindennapos munka után kikapcsolódjanak. A másik apropója a Vertán Endrére való emlékezés. A vármegye főjegyzője 1926–28 között épített 396 vert falú házat itt. A megnyitó után az emléktábláját is megkoszorúztuk – fogalmazott oldalunknak Gáspár Sándor (MSZP).

A körzet önkormányzati képviselője elárulta: a legelső Vertán-nap dátumára nagyon jól emlékszik, hiszen amikor az ember valamit elindít, az mélyen megmarad benne, nehezen felejti el mikor kezdődött. Megtudtuk, az itt élők szokták kérdezni, hogy mikor lesz ez a nap, a változékony időjárás miatt viszont kevesebben voltak most.

A városrész nap különlegesebb programjai közé tartozik a taekwondo bemutató, a Vertán-telep ideális párja verseny, amiben a képviselő is fellép a feleségével. A Betonpillangók csoport itt szerepelt először, azóta pedig a többi körzetbe is hívják őket. A tombolán értékes tárgyakat sorsoltak ki, a fődíj egy wellness hétvége volt. A napot Luigi-koncert, majd Molnár-Hermann Retro Show zárja.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares