Becsült olvasási idő: 1 perc

Egyhangúlag fogadta el a vásárhelyi közgyűlés pénteken a költségvetés módosítását – közölte a Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata.

Bárány Béláné irodavezető előzetesen ismertette: a város költségvetését év elején fogadta el a grémium, most azonban változtatásra van szükség. Beszélt többek között arról, hogy a HMSZ NZrt. tőkepótlásához a pótbefizetést a kórháznak szánt egymilliárdból tennék át, már csak azért is, mert a társaság önkormányzati feladatokat lát el, a kórház viszont 2012 óta állami fenntartású. Ezt a javaslatot elvetették.

Kovács László képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke szerint a költségvetés-módosítási rendeletet a beterjesztett változatok szerint nem, de némi változtatással el tudják fogadni. A szavazás során azzal minden képviselő egyetértett, hogy városüzemeltetési feladatokra biztosítanak 52 millió forint pénzmaradványt, általános tartalékból átcsoportosítanak 30 milliót, valamint még további 30 milliót. Összesen tehát 112 milliót lehet olyan feladatokra költeni, mint a kátyúzás.

Hétfőtől indul a kátyúzás

Első időszakban a belvárosi részen kezdődik a balesetveszélyes kátyúk javítása, ezt követően próbálják elsősorban az ütőkátyúkat javítani. Az előzetes egyeztetés alapján a munkálatokat Susánban kezdik és városrészenként, az óramutató járásával megegyezően szeretnék folytatni.

Tetszett a cikk? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares