Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A zöldségfélék áremelkedése a márciusi 43,2 százalékosról 27,0 százalékosra lassult, az átlag mögött azonban hatalmas kilengések lapulnak meg – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján elérhető legfrissebb adatokból.

A vöröshagyma, például, áprilisban 125 százalékkal volt drágább, mint egy éve, míg márciusban “csak” 89,3 százaléknál tartott a drágulás.

A sárgarépa áremelkedése a márciusi 53,2 százalékosról 47,6 százaléksora mérséklődött, a paradicsom 8,2 százalékkal került többe a márciusi 29,5 százalék után, az uborka pedig 1,0 százalékkal olcsóbb lett a tavaly áprilisi áránál, a márciusi 35,9 százalékos éves emelkedés után.

A karfiol ára 2,8 százalékkal volt alacsonyabb áprilisban, míg márciusban még 34,7 százalékkal állt a tavalyi ára felett, a fejes saláta ára 20,0 százalékot esett a márciusi 7,2 százalékos áremelkedés után. A fejes káposzta viszont még 84,5 százalékkal drágább volt, mint tavaly áprilisban, bár márciusban még 129,4 százalékkal volt drágább.

A burgonya drágulása tovább durvult, márciusban az árak már meghaladták a tavalyi dupláját – 103,4 százalékos volt az emelkedés -, amely áprilisra 142,4 százalékosra emelkedett.

(24.hu nyomán)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares