Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Összesen 600 millió forintból korszerűsítették a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztály laboratóriumi osztályát. A beruházással épületgépészeti és energetikai felújítás, valamint eszközbeszerzés is megvalósult – írja a Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata.

A Miniszterelnökség 381 millió forinttal támogatta a korszerűsítést, amelyből a labor felújítását finanszírozták – jegyezte meg Juhász Tünde. A kormánymegbízott hozzátette: bár korábban Köjálnak, majd ÁNTSZ-nek hívták, a kormányhivatal Laboratóriumi Osztályának szerepe és funkciója nem változott, feladatuk kiemelt fontossággal bír a megyében. Mintegy 200 millió forintból olyan új, modern technikai berendezéseket szereztünk be, mint amilyeneket a népegészségügy és a környezetvédelmi hatóság is használ – mondta a kormánymegbízott.

Bosnyákovits Tünde megyei tisztifőorvos szólt arról, hogy a két szervezet már néhány éve egy egység, ám most költöztek egy épületbe. A népegészségügyi területen végzik a hatósági ivóvíz és a természetes fürdőhelyek vizének a vizsgálatait, valamint három megyében ellenőrzik a medencés strandok vizeit. Környezetvédelmi szempontból pedig a felszíni, felszínalatti vizek monitoringja mellett a levegő és légszennyezettség mérésével is foglalkoznak.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares