Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a két helybeli nővel szemben, akik egy idős asszonytól vették el a pénztárcáját a Tisza-parti városban.

A 25 éves egyik gyanúsított 2019. március 6-án 11 órakor a Felső Tisza-Parton szólította meg az idős sértettet útbaigazítás ürügyével. Ekkor 30 éves társa az idős nő mögé lépett, megragadta a táskáját és kivette abból a pénztárcát. Ezt követően mindketten elfutottak a helyszínről. Két tanú autóval a feltételezett elkövetők nyomába eredt, akik ezt észlelve zsákmányukat hátrahagyva menekültek tovább.

A sértett segélykérését egy szolgálaton kívüli rendőr is hallotta, aki a kapott személyleírás alapján a közelben feltartóztatta, és a járőrök kiérkezéséig visszatartotta gyanúsítottakat. A rendőrök a két nőt előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás. A kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket.

A Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.

(police.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares