Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Jeszenszki Andrást, az MSZP nyíregyházi szervezetének elnökét, önkormányzati képviselőt ajánlja a szabolcsi megyeszékhely polgármesterjelöltjének nyolc ellenzéki párt és szervezet az októberi önkormányzati választásokra.

A jelöltet a Demokratikus Koalíció, a Függetlenek Egyesülete, Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum, a Párbeszéd Magyarországért és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatja.

Indoklásuk szerint az elvárásoknak “maximálisan megfelelő” Jeszenszki András végigjárta a politika lépcsőfokait, húszéves politikai munkája bizonyítja tisztességét, becsületességét és a kérlelhetetlen kiállást az emberekért, a közösségekért.

A jelölést bejelentő sajtótájékoztatót összegző közlemény szerint Jeszenszki András azt mondta, hogy

“példaértékű összefogás született meg Nyíregyházán, amelynek tagjaival olyan együttműködést és programot állítottunk össze, amely minden közösen lefektetett alapértéknek megfelel”.

Lengyel Máté a Jobbik önkormányzati képviselője, akit az összefogásban résztvevő szervezetek alpolgármester-jelöltként támogatnak, úgy fogalmazott, hogy

“felelősséget vállalva az itt élőkért, döntöttünk úgy 1 évvel ezelőtt, hogy minden egyéni önkormányzati választókörzetben egy közös jelöltet indítunk. A felelősségvállaláson túl, célunk az országos példamutatás: mi mindannyian közösen folytatjuk munkánkat Nyíregyházáért, az itt élőkért, hiszen sokkal több köti össze városunk lakóit, mint ami megosztja.”

Lövei Csaba önkormányzati képviselő a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviseletében június 14-én jelentette be, hogy közös polgármester- és képviselőjelölteket indít hat ellenzéki párt és két civil szervezet az októberi önkormányzati választáson a szabolcsi megyeszékhelyen.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares