Becsült olvasási idő: 3 perc

Hol lett volna jobb helyen a székelykapu? Miért nem újították fel az esővíz csatornákat? Mi lesz a Csipkesorral? Zeitler Ádám önkormányzati képviselővel készítettünk interjút.

A fideszes többség erővel megszavazta a székelykapu helyét a legutóbbi testületi ülésen. Az ellenzék másik helyet javasolt, tovább gondolta volna az egészet. Mik voltak az érvek a Csanád vezér téri elhelyezés ellen?

Önmagában az ötletet támogatom, a helyszínt nem. Elkezdődött egy pozitív együtt gondolkozás Marosvári Attila képviselőtársam vezetésével. Sajnálom, hogy nem hagyta ki bontakozni a többségi frakció azt a gondolatmenetet. Az a korábbi elképzelés, ami a konviktus ház felújításával kapcsolatban szerepelt, hogy ott a téren, de egy nagyobb tervben beleépítve szerepeljen a székelykapu, egy jobb megoldás lett volna. Maga a székelykapu biztos szép lesz, az elhelyezését majd meglátjuk, mennyire fog odailleni. A Návay szobor elhelyezésekor is felvetődött a Csanád vezér tér, én akkor is elmondtam, hogy annyi emlékjel, szobor van ezen a téren, viszonylag mindenféle elgondolás nélkül, hogy célszerű lenne tisztába tenni, hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Ez most megint nem fog megtörténni, sőt még nagyobb lesz a zsúfoltság.

Érdeklődött az Alföldvíz helyzetéről. Kiderült, hogy a szolgáltató nem tudja megadni a beígért béremelést, mert fizetésképtelenné válnának. Milyen következménye lenne ennek Makón?

Több makói is dolgozik az Alföldvíznél, így egyből probléma lenne, ha nem kapnának fizetést. Önmagában az is probléma, hogy nem volt béremelés, így ennek az ágazatnak a dolgozói lemaradnak a többitől. Szóba került az is, hogy éppen emiatt több szakember elhagyja ezt az ágazatot, így szakember hiány lesz itt is. A központi kormányzatnak a változtatási javaslata, ami alapján összevonták a vízszolgáltatókat és a különböző kivetett adók, tönkretették az ágazatot. Nincs bérfejlesztés, infrastrukturális fejlesztések, a hálózatok katasztrofális állapotban vannak, a cégek pedig be vannak szorítva, mert bért kellene emelni, miközben a rezsicsökkentés miatt a bevételeket alacsony szinten tartják. Ez az összes regionális szolgáltatóra igaz, ezt központilag kellene kezelni, kérdés, hogy mikor kapja fel erre a fejét a kormányzat.

A felújított Csipkesor nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Érkeztek-e problémák, bejelentések Önhöz?

A Csipkesorról több helyről is megkerestek, ezeket a hivatal felé eljuttattam, illetve az önkormányzat munkatársai is felvették a kapcsolatot az ottani tulajdonosokkal. Mostmár az a fő kérdés, hogyan lehet felújítani a homlokzatokat. A Csipkesor vegyes tulajdonú, a földszint önkormányzaté, a lakások többsége magántulajdon. A homlokzat felújítása, – amit most sokan hiányoltak és a tervekben szerepel, – csak úgy történhet meg, ha ezek a társasházak az önkormányzattal együtt újítják fel. Szerintem nem olyan tőkeerősek ezek a társasházak, így egyéb forrást is be kell vonni. Ráadásul az előtető miatt lehetetlen felállványozni, valószínűsíthető, hogy alpin-technikai megoldásra lesz szükség, ami sokkal többe fog kerülni.

A nagy esőzések után kiderült, hogy nagy problémák vannak az esővíz csatornákkal. Ugyanakkor egy 2015-es és egy 2018-as elemzés is minél gyorsabban megoldandó feladatnak nevezi a felújításukat. Miért nem történt előrelépés?

A Farkas Éva vezette önkormányzat erre nem fektetett kellő hangsúlyt. Ez főleg két városrészben probléma, Honvédban és a Vertán telepen, mind a kettő alacsonyabb fekvő terület. A csatornákkal kapcsolatban dr. Török Miklós képviselőtársam számtalanszor elmondta a testületi üléseken, hogy problémát fog okozni egy-egy nagyobb eső, most előjött. A klímaváltozás okozta időjárás-változás, illetve az időjárás szélsőségessé válása azt eredményezi, hogy ilyen óriási mennyiségű, hirtelen leeső vízmennyiségre számítani kell. Tehát amikor a város vízelvezető hálózatának fejlesztését átgondoljuk, akkor úgy kell tervezni, hogy ezt elbírja.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares