Becsült olvasási idő: 1 perc

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a mórahalmi férfival szemben, aki házilag készített fűrészgéppel darabolta a fát, miközben a gyermekei a közelben játszottak – írja honlapján az ügyészség.

A vádlott 2018. január 11. napján egy házilag készített, traktor által hajtott fűrészgépet üzemeltetve darabolta a fát mórahalmi tanyáján. A fűrészgép minden alkatrésze kézzel érinthető volt, burkolattal nem rendelkezett, így közvetlenül életveszélyes volt mind a munkavégzésben részt vevők, mind a közelben tartózkodók számára is.

A férfi a három és öt éves gyermekével együtt tartózkodott a tanyán, akik a munkagép közelében egy füves területen játszottak. A favágás közben a vádlott őrizetlenül hagyta a még működő munkagép egyik oldalát, elfordult a gyermekektől és nem vette észre, hogy a kisebbik a gép másik oldalán a munkagép közelébe került.

A gép kardántengelyébe a gyermek kabátjának alja beakadt, így a gép a kiskorút a fűrészgép belseje felé csavarta.

A férfi észlelve a gyermekek kiabálását, a gépet leállította, illetőleg mentőt hívott. A kórházba szállítást követően

a gyermek bal lábát térd felett amputálták a térd alatti terület súlyos, helyreállíthatatlan roncsolódása miatt.

Mindezeken túlmenően is a kiskorút közel két hónapon keresztül kórházban kezelték.

A vádlott a tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztotta akkor, amikor nem akadályozta meg, hogy a kiskorú gyermeke a balesetveszélyes munkagép közelébe kerüljön, eltávolodva attól nem állította le azt és felügyelet nélkül tovább működtette, így gyermekének közvetett életveszéllyel járó sérülést okozott.

A Csongrád Megyei Főügyészség a férfit életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségével vádolja.

A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Tetszett a cikk? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares