Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Mintegy 200 kisgyermek vett részt 2019-ben a Mátrix Közhasznú Alapítvány által a nyári szünidő időszakára szervezett táborokon.

A gyűjtőnéven Csodafalunak hívott programok logikai és készségfejlesztő foglalkozásokkal, természetjárással, izgalmas – kalandokban gazdag terep programokkal, kirándulásokkal tették élménydússá a gyermekek szabadidejét. Mindezt legtöbb esetben önköltségi áron vagy alapítványi támogatás révén akár ingyenesen vehették igénybe a 7-14 év közötti gyermekes családok.

Rácz Anett a Mátrix Közhasznú Alapítvány vezetője elmondta, hogy sokszor szinte lehetetlennek tűnik az okos eszközök hatalmából kiszakítani a gyerekeket, hogy valódi, kézzel fogható dolgokkal foglalkozzanak. Ez idén nyáron is sikerült, hiszen társasjáték, kártyázás, vagy éppen grund – csata szervezés is volt az alapítványi eszköztárban. A gyerekek számára nagy élményt jelentett a csapatokban folyó játék mellett pl. a fáról szedett érett gyümölcsök zamatos ízlelése vagy a tábortűz varázslatos hangulata is. A www.csodafalu.hu programokat színesítették pl. a Napos Oldal Alapítvány érzékenyítő programjai vagy az Orpheus Állatvédő Egyesület bemutatói, a segítők – önkéntesek lelkes feladatvállalása is.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares