Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Ismert, a Jobbik és az MSZP helyi elnökei sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az önkormányzati választáson közösen indulnak az Önálló Városunkért Mozgalom színeiben. Ezáltal a pártokon felülemelkedve, lokálpatrióta személyek vezethetik a várost. Ennek alapötletét, csíráját Zeitler Ádám már 2017-ben szóba hozta.

2017. március 15-én a Petőfi parkban tartott megemlékezését a Jobbik makói szervezete. Zeitler Ádám felidézte: az 1964-ben megalakult Múzeumi Baráti Kör egy olyan értelmiségi közösségévé, egy szellemi műhellyé vált, ahol várospolitikai ügyeket is megvitattak és ahol nem az egyéni érdekek, hanem a közösségiek domináltak.

Szerinte ma ugyanerre lenne szükség Makón.

Engem továbbra sem érdekel, hogy ki milyen színben került be a testületbe, vagy ki melyik pártnak a szimpatizánsa. Csak és kizárólag a makói polgárok és Makó sorsa érdekel. Ha nem makói ügyekkel, hanem az országos politika lerágott csontjaival foglalkozunk, az elveszi az időt és a figyelmet a helyi ügyekről

– fogalmazott.

Oldalunknak 2017 novemberében interjút adott. Zeitler elmondta:

Amikor bekerültem a testületbe, akkor megpróbáltam nem elkötelezni magam egyik oldal felé sem. Amikor szavazok, döntök egy kérdésben, akkor pártpolitikától függetlenül felteszem magamnak a kérdést: az adott ügy a makóiak érdekét szolgálja-e?

 

[…]

 

Makó és a makóiak érdekében bárkivel hajlandó vagyok együttműködni. Azt azonban látnunk kell, hogy a Fidesz Makón sem különb, mint máshol az országban. Párbeszédre, vagy együttes munkára nincs lehetőség, hiszen azonnal arroganciával és lenézéssel találkozik szembe az ember. Itt is az az elv érvényesül, hogy aki nincs velük, az ellenük van.

 

Igen, szerintem a hétköznapi értelemben vett várospolitika azt jelenti, hogy képesek vagyunk felülemelkedni a pártpolitikán.

Az Önálló Városunkért Mozgalom színeiben Kiss Imréné, Sipos Zsuzsanna, Földesi Csabáné Molnár Mónika, Gáspár Sándor, Nagy Zsolt, Molnár László és Zeitler Ádám indul.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares