A nap témája: Jelentősen alábbhagyott a babaváró hitel utáni érdeklődés

Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A Bank360 statisztikái szerint egyelőre úgy fest, megcsappant a fiatal családok érdeklődése a 10 millió forintos babahitel iránt. Míg júniusban szinte mindenki az akár vissza nem térítendő támogatássá is alakítható babaváró hitelre volt kíváncsi, addig mostanra elfogyott az érdeklődők és az igénylők lendülete.

A szakportál szerint lassítja a babaváró hitel elterjedését, hogy a termékkel kapcsolatos edukációs és ismeretterjesztő szerepet is viselő közvetítőket és a bankokat sem sikerült érdekeltté tenni a népszerűsítésben. Mindeközben sok igénylő nem felel meg a legtöbb banknál alkalmazott konzervatívabb hitelbírálati feltételeknek, amelyek között a leggyakrabban visszatérő akadály az elvárt jövedelem nagysága.

A banki gyakorlat alapján beigazolódni látszik a leggyakrabban emlegetett kritika, miszerint éppen azok a háztartások nem tudják felvenni a kölcsönt, akiknek a legnagyobb segítséget jelentené.

A babaváróval kalkulálók 5 százaléka minimálbér alatti jövedelmet tudna igazolni, amivel egy banknál sem rúghatnak labdába. 20 százalék 150 000 forint alatti jövedelemmel rendelkezik, nekik 6 pénzintézetnél van esélyük a sikeres hitelfelvételre. A bármely banknál elegendő nettó 250 000 forint feletti jövedelmet az igénylők fele tudja produkálni, ám még náluk is közbe szólhatnak a már meglévő hitelek. A passzív KHR-es ügyfelek igénylését pedig, hiába ad rá lehetőséget a jogszabály, nincs olyan bank, amely befogadná.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares