Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Péczelyné Gerencsér Zsuzsanna és Sipos Jenőné nyugállományba vonul, az alapítványnál megüresedő helyükre a József Attila Gimnázium igazgatóhelyettese és tanára került be.

Az Erdei Etelka Alapítványt 1993-ban a makói képviselő-testület hozta létre abból a célból, hogy díjazza a gimnázium kiemelkedő biológia ismereteket felmutató tanulóit; elősegítse a biológia iránt érdeklődő tanulók ismeretszerzését és szinvonalasabbá tegye a természettudományos oktatást a JAG-ban. A névadó, Erdei Etelka 1958-85 között, 27 esztendeig tanított a makói gimnáziumban. Az alapítvány gondolata is ekkor született meg benne, de titokban tartotta.

Az alapítvány kuratóriumából ketten nyugdíjba vonulnak. Martinuszné Korom Gabriella elnök, az alapító okiratnak megfelelően,  -miszerint lehetőség szerint az iskola igazgatója, helyettese, vagy tanárai legyenek tagok,- Varga Bálint igazgatóhelyettest és Nyuzó Béla Zsolt magyar-német szakos tanárt javasolta – derül ki az előterjesztésből, melyről a július 18-i rendkívüli testületi ülésen szavaztak.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares