Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Az egészség nem üzlet, a profit nem lehet fontosabb az emberek egészségénél – ezzel magyarázta Rétvári Bence, hogy miért egységárasította és csökkentette nagymértékben a vérplazmaadásért fizethető összeget a kormány. Az Emmi államtitkára egy szocialista politikus írásbeli kérdésére adott válaszában visszautasította, hogy 2017-ben azért korlátozta volna a plazmaadóknak adható összeget, mert Tiborcz István, a miniszterelnök veje épp akkor szállt be az üzletbe.

A vérplazma fontos gyógyszeripari alapanyag, többek között a véralvadási problémákra adott gyógyszereket állítják elő belőle. A vérplazma gyűjtése üzleti alapon megy, a cégek gyógyszergyáraknak adják el a donoroktól begyűjtött alapanyagot.

Rétvári Bence az a politikus, aki még kilenc évnyi kormányzás után sem rest elmútnyócévezni, a vérplazmáért adható összeggel kapcsolatban még a határon túli magyarság és Gyurcsány Ferenc ügyét és a rabszolgatüntetések utáni, MTVA-nál tartott ellenzéki demonstrációt is képes volt felhozni.

Az államtitkárnak a múltidézés még ment, az viszont nem, hogy alátámassza a 2017-es kormányzati döntést, ami előtt azóta is értetlenül állnak a szakemberek. Rétvári az uniós irányelvekre hivatkozik, meg a donorokat is hülyének nézi:

“Ha a közösségi motiváció helyett kereseti forrássá válik ez az egészségügyi beavatkozás, egyrészt így tisztán anyagi érdekből sok donor megpróbálHATja kijátszani a pont az ő egészségét védő rendelkezéseket.”

Ugyanakkor azt elfelejti megemlíteni, hogy a szomszédos Ausztriában akár 20 ezer forintnyi eurót is kifizetnek egyetlen donációért, míg Magyarországon a kormánynak köszönhetően ez most alig több mint 4 ezer forint, ami a korábban adott pénz fele. És, hogy mivel válaszolja meg a miniszterelnök vejének érintettségével kapcsolatos kérdést?

“Visszautasítom a kérdésében a miniszterelnök úr családjának tagjaival kapcsolatban megfogalmazott alaptalan rágalmakat.”

A vérplazmával foglalkozó cégek között éppen az árak kormányzati csökkentése előtt jelent meg a Plasma Expert, amelyet az Orbán Viktor veje körül kialakult üzleti kör irányít. Egy egység vérplazmát, 10-20 ezer forintért lehet továbbadni a gyógyszergyáraknak, a módosítással így az ezzel foglalkozó cégek profitját emelte meg a kormány.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares