Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Persze ezt is velünk, adófizetőkkel fizettetik majd meg.

Népszava írja, hogy a kormány arra készül, hogy lealkudjon az uniós büntetésekből, sőt, a leggyanúsabb számlákat már ki sem küldik, hanem inkább vállalják azok költségeit.

Már hónapokkal ezelőtt azzal a céllal utazott Brüsszelbe egy magyar küldöttség, hogy alkudozzanak az uniós támogatásmegvonásokat illetően, miután az Európai Bizottság „halmazati büntetést” helyezett kilátásba hazánk ellen, köszönhetően az Orbán-kormány működésének, hiszen a vizsgálatok során kiderült:

az uniós forrásból támogatott projektek közbeszerzéseinél igen sok a szabálytalanság, a közbeszerzés magyarországi ellenőrző rendszere nem működik megfelelően, így zavartalanul csapolhatják az uniós kasszát.

A pénzügyi tárca adatai szerint 2019. június végig 710 milliárd forint összegű kifizetés történt, de Brüsszelből csak 347 milliárd forint érkezett meg, a különbözetet a magyar költségvetés állta, a kormány pedig arról alkudozhat majd Brüsszelben, hogy az általa kifizetett összegek minél nagyobb százalékban megtérüljenek.

100 százalékról viszont már most sincs szó, mert a gyanús közbeszerzések számláit inkább el sem küldik az uniónak.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares