Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Régóta fideszes fellegvár a Békés megyei Szarvas, ahol most mégis fideszes belharc kezdődött az önkormányzati választás előtt. A helyi Fidesz nem a fideszes polgármestert támogatja, hanem a fideszes alpolgármestert, miközben feltűnt egy harmadik egykori fideszes is – írja az Index. (Kiemelt képünkön a jelenlegi polgármester, Babák Mihály, még parlamenti képviselőként.)

A várost 21 éve vezeti megszakítás nélkül a fideszes Babák Mihály. Az első Orbán-kormány idején a Fidesz országgyűlési képviselője volt, ezzel egy időben 1998-tól Szarvas polgármestere is, ráadásul azóta elég magabiztosan nyerte a választásokat. A 2014-es választáson képviselőnek már nem indult az összeférhetetlenség miatt.

A portál szerint a párt helyi szervezetének többsége mégis mást indítana a tisztségért, a szintén fideszes alpolgármestert, Hodálik Pált. Egy júniusi szavazáson 8:4 arányban maradt alul Babák az alpolgármesterével szemben. Ez a szavazás még nem a végső döntést jelenti.

A harmadik induló pedig a két évvel ezelőtt fideszes színekben városi képviselői mandátumot szerző Babák Zoltán. Július végén jelentette be Facebook-oldalán, hogy elindul a polgármesteri székért ősszel.

Úgy döntöttem, hogy független jelöltként elindulok a polgármesterségért. Nem valami ellen, hanem valamiért; azért, hogy egy hajdan szebb napokat is megélt, lakosságszámában azóta megcsappant települést ismét megtöltsünk fiatalokkal, ami azt is jelenti majd, hogy itt valami olyan történik, ami előrébb visz bennünket

– írta.

Babák az Indexnek azt nyilatkozta, hogy ő nem párttag, 2000-ben kilépett a Fideszből, de amikor két éve megkeresték, hogy induljon a Nemzeti Fórum–Fidesz–KDNP polgári koalíció színeiben, elvállalta. Jobboldali embernek tartja magát, de megítélése szerint keverednek benne jobboldali és baloldali értékek.

Hodálik Pál a portál érdeklődésére annyit erősített meg, ami nyilvános. Eszerint Babák Zoltán függetlenként indul el a polgármesterségért, de a helyi szervezet belső szavazását nem akarta kommentálni. Azt mondta, hamarosan kiderül, ki lesz a kormánypárti jelölt Szarvason.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares