Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A hőség miatt csaknem az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint a fővárosra, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki a figyelmeztetést.

Mint írták: a középhőmérséklet szombaton az északkeleti tájak kivételével már nagyobb területen emelkedhet 25 fok fölé, néhol 27 fok közelébe. Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 12 és 21 fok között valószínű, 15 fok alatti értékek csak a hidegre érzékeny helyeken lehetnek. A legmagasabb hőmérséklet 31 és 35 fok között alakul.

Kitértek arra is, hogy szombat késő estétől jobb eséllyel a Dunántúl északi felén helyenként kialakulhat zivatar erős vagy viharos szél és felhőszakadás kíséretében. A zivatarveszély miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

A hét végével a hőség nem vonul el, sőt, az OMSZ hétfőre még magasabb, 37-38 fok körüli hőmérsékletet jelez, ezért harmadfokú, azaz piros figyelmeztetést adott ki az ország nyugati részére.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares