Becsült olvasási idő: 2 perc

Írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándorhoz a Jobbik frakcióvezetője, Jakab Péter annak érdekében, hogy a belügyminisztérium számoljon be arról, mégis milyen mértékű létszámhiánnyal küszködik a rendőri szakma.

A belügyminiszter válaszában maga is elismeri, hogy létszámhiány van a rendőrségnél, de állítása szerint ez

az eredményes szolgálatellátást nem veszélyezteti.

Mint hozzátette: 2010 óta 5 ezer fővel nőtt a rendőri állomány létszáma. Ezen felül pedig kiemelte, hogy a kormány azt ígéri, a közeljövőben felülvizsgálja a jelenlegi életpálya-modellt és figyelembe veszi a rendvédelmi illetmények esetleges növelését is.

Mint ismert, az utóbbi években egyre nagyobb arányú lett a leszerelés a rendőröknél, mivel a rendőrök jelentős részének fizetése nettó 150 ezer forint körül mozog.

Egy korábbi kormányzati javaslat szerint ráadásul eltörölték volna a túlórák kifizetése vagy szabadnapra cserélésének szabad megválasztási jogát. Ezzel a rendőrök elvesztették volna a bérük egy értékes részét. A módosítást végül 2022-ig kitolták, így egyelőre megmaradt a lehetőség a bérek teljes kifizetésére ahelyett, hogy az egyébként is létszámhiánnyal küzdő rendőrség állományát kényszerből jelentős számú pihenőnapra írják ki.

További probléma, hogy a rossz fizetések miatti leszerelések a fennmaradó állománynak egyre jobban nehezítik a munkát, a túlterhelés pedig újabbakat kényszerít távozásra. Jelenleg már ott tartunk, hogy már az a rendőr is leszerelt, aki a toborzóplakáton pózolt.

Jakab Péter az Alfahírnek elmondta:

jelenleg azt tapasztalni idehaza, hogy nem működik a rendszer. A megyei jogú városokban és a megyeszékhelyeken egyre nagyobb a létszámhiány

– tette hozzá a Jobbik frakcióvezetője.

A jobboldali párt képviselője szerint a kormány nem érdemi bérfejlesztéssel próbálja megszüntetni a problémát, hanem a betöltetlen állások megszüntetésével, illetve összevonásával.

„Ezen a helyzeten csak úgy lehet változtatni, ha ismét vonzóvá tesszük a rendőri hivatást a fiatalok számára. A helyzet megoldására azonnali forrásbővítésre volna szükség, mert ezt a pénzt nem szabad megspórolni, ha az emberek biztonságáról van szó.”

Jakab Péter hozzátette, hogy a kormányra sajnos alapvetően nem jellemző, hogy szeret áldozni az államigazgatásra. Az utóbbi évek kormányzati stratégiája inkább az volt, hogy miből lehet forrásokat elvonni.

„Úgy tűnik, hogy a rendvédelem egy olyan ágazat a kormány számára, ahol elég propagandával biztosítani az emberek biztonságérzetét”

– hangsúlyozta a Jobbik képviselője.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares