Becsült olvasási idő: 1 perc

Magyar és román rendőrök közösen teljesítenek járőrszolgálatot Gyulán. Az együttműködés célja a közbiztonság erősítése, a bűncselekmények megelőzése, a fürdővárosba Romániából érkező turisták segítése.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és az Arad Megyei Rendőr-főfelügyelőség együttműködésének részeként idén nyáron is teljesítenek szolgálatot román rendőrök Gyulán. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőreivel látnak el közös járőrszolgálatot, amelynek célja a közbiztonság erősítése, a bűncselekmények, lopások megelőzése, a fürdővárosba érkező turisták, valamint szükség esetén a megnövekedett forgalom segítése. A város forgalmas terein, utcáin, a sokak által látogatott nevezetességeknél rendszeresen ellenőrzik a parkolókat, megkérik az autósokat, hogy a kocsijuk utasterében, amikor leparkolnak, ne hagyjanak értékeket! A várfürdőben is igyekeznek felhívni a strandolók figyelmét arra, hogy vigyázzanak a személyes dolgaikra! A román rendőrök útbaigazítást tudnak adni honfitársaiknak és anyanyelvükön tudják tájékoztatni őket a magyar jogszabályokról, előírásokról.

Gyulán, a turisztikai idényhez kapcsolódó közös magyar–román járőrszolgálat 2019. július 29-én kezdődött és augusztus 25-éig tart. Ez idő alatt Békés megyéből két rendőr teljesít szolgálatot a romániai Arad megyében.

(police.hu)

Tetszett a cikk? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares