Becsült olvasási idő: 1 perc

Úgy tűnik, a szemét az új migráns. Vagyis a Fidesz most szeméttel riogat Hódmezővásárhelyen – fogalmazott a vásárhelyi független rádió, a Rádió Color. Hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, megkérdezték a polgármestert az ügyről, amit itt lehet visszahallgatni.

Kiderült, hogy a Fidesz nem Vásárhelyre, hanem Székesfehérvárra és más városokba hoz be évente 82 ezer tonna szennyvíziszapot. Világossá vált az is, hogy veszélyes hulladék behozatalára a kormányhivatal nem adott és a törvények szerint nem is adhat engedélyt, veszélyes hulladék nem jön Vásárhelyre. Soha nem is akart a cég román szemetet behozni – ez értelmetlen is lenne, ugyanis az FCC-nek Aradon is van lerakója.

Elhangzott, hogy az előző városvezetés alatt 1,3 millió tonna szemét érkezett a lerakóba Makóról, Orosházáról, Szentesről és máshonnan. A lerakó 15 hektárjából a fele sincs még beépítve, a 20 ütemből 13 még el sem kezdődött.

A szennyvíziszap és egyéb hulladék behozatalát éppen a Fidesz-kormány (Grezsa István munkaadója) tette lehetővé 2012-től, előtte tilos volt.

Az előző vezetés alatt a városban elbontott épületek súlyosan egészségkárosító azbeszt-tartalmú építési törmelékét szabálytalanul és törvénytelenül helyezték el valahol, ami a vásárhelyieket azóta is mérgezheti.

Tetszett a cikk? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares