Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Grezsa István annyira független polgármesterjelölt és úgy hirdet békét, hogy a hódmezővásárhelyi ötös választókörzet fideszes képviselője amúgy.

Megnyitotta kampányát za önálló-önjelölt-független polgármesterjelölt. Arról beszélt, hogy elég volt a várost megosztó békétlenségből, nem harcolni kíván, hanem békét hirdet és az elmúlt másfél év megosztottsága példátlanul agresszív és alacsony színvonalú hangnemmel párosult.

Grezsa jelszavai azért rendkívül cinikusak, mert csak a fideszesek

  • szórtak hazug szórólapokat a vásárhelyi postaládákba,
  • plakátolták tele a várost,
  • támadtak meg tisztességes vásárhelyi családokat,
  • nem vettek részt a közgyűléseken és ha részt is vettek, leszavazták az előremutató javaslatokat, a hátráltatókat pedig elfogadták.

Grezsa

egyébként a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosa is.

A kampánynyitóján eldicsekedett azzal, hogy az elmúlt néhány héten több mint 200 kilométert biciklizett a városban, háromszáz háztartást személyesen keresett föl.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares