Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Miután a tavalyi országgyűlési választások előtt számos településre tömegesen jelentettek bevalójában nem ott élő, sokszor még magyarul sem tudó, de a kettős állampolgárságra valahogyan szert tett embereket, nem meglepő, hogy ezúttal is sokakban felmerült: a fideszes vezetésű önkormányzatok így próbálnak szavazókat kreálni maguknak. 

Budapesten a XI. kerületből jelezték, hogy egy külföldi nevére szóló értesítőt kaptak. Kiderült, hogy az illető már nem él, ráadásul nem is Magyarországon hunyt el. Mr. Kenneth Alan Wolfe 2009-ben halt meg az Egyesült Államokban,  Ohio-ban, azt nem tudni, hogy valaha élt-e hazánkban.

Gödön 14 ismeretlen személy számára dobtak be választási értesítőt. A közösségi oldalon terjedő képek szerint – vélhetően – ukrán nevek szerepelnek címzettként. Keresztesy Gergő, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke pedig tegnap jelezte Facebook-oldalán, hogy egy debreceni ismerőse arról tájékoztatta: olyanok nevére kaptak választási értesítőt, akiknek soha semmi közük nem volt az ingatlanukhoz.

Egy újpesti társasházba hat, nevük alapján feltehetően arab származású embernek küldtek választási értesítőt. A címzetteket nyilván a postás sem tudta hova tenni, így azt a postaládák mellé tette. A borítékokról készült fényképet az egyik lakó megosztotta a Facebookon, ezért a helyi jegyző feljelentést tett a nyugdíjas hölggyel szemben.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares