Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Az odavezető út elkészült, a felhajtók és az átereszek építése zajlik. A kübekházi képviselő-testület kerékpárral ment el a helyszínre és ott tartotta ülését.

A Kübekháza Hírszolgálat arról számolt be: a falu vezetői teljes létszámban jelen voltak a szokatlan ülés helyszínén. Ennek apropóját az adta, hogy a végéhez közeledik annak az útszakasznak a megépítése, amely Kübekháza faluközpontját köti össze a határkővel, illetve a vajdasági Rábé-Majdánnal.

Molnár Róbert polgármester elmondta, hogy a határnyitásra várhatóan a két ország külügyminisztereinek részvételével, szeptember végén kerülhet sor. A teljes útszakasz már járható, de a munkálatok még tartanak a felhajtók és az átereszek kiépítésével.

Ahol van közös cél, együttgondolkodás, felelősségvállalás, ott lesz közös út is! Csodákat élne át országunk, ha lenne arra politikai szándék, akarat, hogy nagyban is minden dolguk önzetlen szeretetben, tisztességben menne végbe.

– fogalmazott közösségi oldalán a polgármester.

(fotó: Nyírő Tibor/Kübekháza Hírszolgálat)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares