Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Mint ismert, a ,,különösen nagy vagyoni hátrányt okozó” ügyben megszüntették a nyomozást, de minden volt és akkori dolgozóra, vezetőre nézve dehonesztáló, becsületsértő volt az a kommuninikáció, amit a makói Fidesz folytatott a Makó Térségi Víziközmű Kft-vel kapcsolatban. A Magyar Narancs most terjedelmes cikket közölt a makói vízműsztoriról, melyet teljes egészében itt lehet elolvasni.

A lap azt írja: Medgyesi Pál várta, hogy egyszer ő is kap idézést kihallgatásra, de ez nem történt meg a négy éves nyomozás alatt. Azt mondja a most 73 éves mérnök, hogy ő és a cég sem követett el semmi törvénybe, vagy a jó erkölcsbe ütköző tettet. Munkáját 1994-től évente kétszer értékelte 17 önkormányzat képviselő-testülete, és nem voltak elégedetlenek vele.

Szerinte a cég tizenkilenc éven át spórolt a béren is a tulajdonosoknak, úgy, hogy családbarát munkahely címet kapott, és a béreket mindig az üzemi tanáccsal és a szakszervezettel közösen állapította meg. Medgyesi minderről tájékoztatta az önkormányzatot.

„A városvezetés akár menet közben is változtathatott volna a koncepcióján, miután látta, hogy a nyomozó hatóságok nem asszisztáltak hozzá, de ragaszkodik hozzá, máig”

– mondja Medgyesi.

Nem történt vagyonvesztés, sőt

A Magyar Narancs felidézi: a Makó-térségi Víziközmű Kft. egyébként nem hagyott adósságot a tulajdonosaira. A végelszámolás megkezdése előtt, a 2014-es évben a korrigált záró mérleg szerint megközelítőleg 500 millió forint vagyona volt készpénz, ingatlan, gépek és követelés formájában. A cég húsz év alatt megszázszorozta vagyonát. Mindvégig nyereséges maradt, hazai és nemzetközi szakmai díjakat kapott, ahogy a vezetője is. Aztán azért kellett megszűnnie, mert az új víziközmű-törvény értelmében nem működhetett tovább.

Már régen meg kellett volna tenni a bocsánatkérést

Zeitler Ádám, makói önkormányzati képviselő több családtagja is dolgozott a makói vízműnél. Oldalunknak idén májusban adott interjújában azt mondta:

Évekig húzták a nyomozást, de jól látható, hogy nem történt bűncselekmény, ezt a hatóság egyértelműen megállapította. Erkölcsi felelősségről beszélni kell:

 

jó lenne, ha vállalná valaki az erkölcsi felelősséget a kiadott szórólapokért is,

 

amikkel többször teleszórták a várost, oly módon, hogy teljes névvel voltak a vízmű dolgozói felsorolva, fizetésekkel. Azért is vállalni kellene valakinek, hogy az ott dolgozó, több mint száz embert kollektíven próbálták meg lejáratni hosszú időn keresztül. Úgy, hogy nem is adtak nekik teret, hogy megvédjék magukat.

 

Még mindig illene, de már régen meg kellett volna tenni a bocsánatkérést a megfelelő embereknek.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares