Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Az Országos Állatvédelmi Alapítvány is kint lesz idén a Szegedi Ifjúsági Napokon. A szervezet már harmadik éve tevékenykedik a városban és környékén, székhelye is Szegeden van.

Az alapítvány a négy napos kitelepülés alkalmával bemutatja eddigi tevékenységét, szót ejtenek az ivartalanítás fontosságáról, valamint tanácsot adnak azzal kapcsolatosan is, hogy kihez fordulhatunk, ha állatkínzást, helytelen állattartást észlelünk. A fesztiválozók emellett arra is választ kaphatnak, hogy miért fontos a gyerekek oktatása már óvodás kortól az állatok szeretetére. Ha nem lesz túl meleg, Gomba, a cica is kilátogat augusztus 29-én a SZIN-re, aki az alapítvány örökös védence és védnöke.

Balogh Ernő, az Országos Állatvédelmi Alapítvány alapítója elmondta, szeretnének minél több embert megszólítani a felelős állattartás jegyében. A szervezet elsődleges célja ugyanis a fiatalok oktatása és informálása. Hozzátette, a hosszú távú tervek között szerepel például egy állatvédelmi iskola létrehozása, valamint egy modern állatotthon életre hívása is. Az alapítvány maroknyi, de annál lelkesebb önkéntes csapata azon dolgozik, hogy ezeket a célokat elérhessék.

A fesztiválon az állatvédők adományt is elfogadnak, akár állateledelt, játékokat, amelyet rászoruló állattartók körében vagy együttműködő társszervezeteik körében fel tudnak használni. Részletes információk a programokról a szervezet honlapján, a www.orszagosallatvedo.hu oldalon olvashatók.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares