Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Brutális adat, és mindent elmond arról, hogy az Orbán-kormány számára mennyire fontos az oktatás, a jövő.

A közigazgatási állásportálon nem jelennek meg az egyházi, alapítványi intézmények, de az állami iskolák betöltetlen álláshelyei közül sem hirdetik meg mindet. A GYES-en, fizetés nélküli szabadságon, tartós táppénzen lévők álláshelyeire nem hirdetnek pályázatot

– világított rá Szűcs Tamás a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke arra, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa. A valós tanárhiány tehát lényegesen nagyobb, mint az a meghirdetett álláshelyekből kiolvasható.

Szűcs szerint országos átlagban 100 pedagógus munkáját 70 tanár látja el.

Hogy van-e esély javulásra? Egyáltalán nincs.

Egyrészt azért, mert még a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar előrejelzése szerint is 60-70 ezer pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt a következő 15 évben, utánpótlásra pedig nagyon csekély mértékben lehet számítani, másrészt azért, mert Rétvári Bence jó fideszes szokás szerint ezt a rendkívül súlyos problémát is a valóság elfedésével „igyekszik megoldani”.

(zsurpubi.hu nyomán)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares