Becsült olvasási idő: 3 perc

Zeitler Ádám a lokálpatrióta összefogás jelöltjeként indul az októberi választáson a makói hatos választókörzetben. Hosszabb interjút készítettünk vele, amiből kiderül, hogy mi motiválja, miért indul közösen az ellenzék és mik a kampány eddigi tapasztalatai.

Miért döntött úgy, hogy elindul az önkormányzati választáson, mi a cél, mi motiválja?

Szeretném megnyerni ezt a körzetet. Azért gondoltam, hogy itt indulok, mert itt nőttem fel a Bajcsy lakótelepen, jelenleg is itt élek a feleségemmel. Nagyszüleimnek itt volt kisboltja a Fűrész utcán két évtizedig. A Kálvin térre jártam iskolába, így volt tanáraim, osztálytársaim is errefelé laknak. Édesanyám és nagyszüleim révén ezer ág köt a vízműhöz, sok dolgozói is ebben a városrészben él.

 

Társasházkezelőként, közös képviselőként nyolc lépcsőház van a Bajcsy lakótelepen, aminek én vagyok a közös képviselője. Szeretem a városnak ezt a részét. Maga az indulás okát az adja, hogy nagyon fiatalon lettem képviselő, szeretném ezt a munkát folytatni, ha a választók megbíznak ezzel a feladattal.

2014-ben listáról jutott be a testületbe. Ez az alatt az öt év alatt mit sikerült elintézni, milyen javaslatai voltak?

Igen, listáról jutottam be. Önmagában ez és hogy nem a többséghez tartozok ebben a Magyarországon jelenleg működő rendszerben, magyarázatot ad rá, mennyire volt sikeres az a sok indítvány, ötlet, amiket öt év alatt beadtam. Két év alatt 60 indítványt adtam be, ennek megvalósulása minimális arányt jelent. Nem válaszoltak rá, vagy nem vették napirendre, vagy beadták átformálva. Ezt követően csak a problémákat jeleztem írásban, az ötleteimet bizottsági- vagy testületi üléseken elmondtam. Van még számtalan ötlet a tarsolyomban, amit szeretnék a következő városvezetés számára átadni. Ezek minden esetben az itt élők életminőségének a javítását szolgálják.

 

A legfontosabb kiindulópont számomra az volt ebben az öt évben, hogy ami a városnak az érdeke, a makóiak érdeke, azt megszavazom pártpolitikától függetlenül. Ami nem, azt nem támogatom. Végiggondoltam a kampány kezdetén ezeket, úgy gondolom a saját magam által támasztott mércét sikerült megugrani, hiszen a döntéshozatal során tartottam ezt az elvet.

Beszéljünk a jelenlegi ellenzéki konstrukcióról. Hogyan született meg ez Makón?

Ez a felállás azért jó, mert egy az egy ellen tudunk menni minden körzetben és nincs átfedés a pártok között. Mind a nyolc körzetben van elvi esély, hogy ellenzéki képviselője legyen az adott körzetnek. Maga a jelölti gárda azért jó, mert ismert arcok vannak benne, minden makói tudhatja, hogy az adott jelölttől mire számíthat. Kipróbált, nagy tapasztalattal rendelkező, közmegbecsülésnek örvendő makói polgárok vannak ebben a jelölti gárdában.

 

Ami még előny, hogy van két ember, akit a DK, kettő akit az MSZP, kettő akit a Jobbik delegált és van kettő olyan jelölt, aki nem párttag.

Az aláírásgyűjtés még ezen a héten tart. Mit mondtak a választók, mik a kampány tapasztalatai?

Azt tartom fontosnak a kampányban, hogy minden körzetemben élőhöz eljussak. Próbálom olyan időben zavarni a lakókat, ami még elfogadható, tehát nem vasárnap, nem túl későn. Beszélgettem rengeteg emberrel, köszönöm a támogató szavakat felém. A többszöröse gyűlt össze az előírt ajánlások számának, de ez nem lóverseny, nem a darabszámot kell figyelni, hanem hogy minél több emberhez eljussak és minél többük bizalmát megkapjam október 13-án.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares