Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki pénzt vitt el egy szórakozóhely kasszájából Hódmezővásárhelyen. Lopás miatt indult ellene eljárás.

A feltételezett elkövető 2019. július 5-én este egy vendéglátóhelyen tartózkodott a megyei jogú városban. Az éjszaka folyamán a 28 éves gyanúsított arra lett figyelmes, hogy a vendéglő pultját elhagyja a személyzet. Ezt kihasználva a férfi több tízezer forintot vett ki a kasszából, ezután pedig távozott. A pultos csak órák múlva vette észre a bankjegyek hiányát, majd bejelentést tett a rendőrségen.

A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, aki gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a cselekmény elkövetését. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.

(police.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares