Becsült olvasási idő: 2 perc

Algyőn a 2017-es időközi választáson teljes kisöpörték a testületből a fideszes képviselőket. Most októberben nagyjából ugyanaz a csapat indul, akik akkor bejutottak.

2014-ben a független Molnár Áron 668 szavazattal nyerte meg a polgármester-választást. 2017-re eljutottak odáig Algyőn, hogy a fideszes többségű testületnek köszönhetően nem írhatott alá 100 ezer forintnál nagyobb számlát, csak a pénzügyi bizottság jóváhagyásával. A településen végül 2017. május 31-én a képviselő-testület feloszlatta magát.

A nyolc helyért huszonhatan indultak. A 4403 választásra jogosult személy közül 2451-en adtak le érvényes szavazatot. Molnár Áron 1794, a független Roczkó András 622, a Magyar Környezetvédők Pártját vezető Barna Zoltán 15, a Magyar Munkáspárt jelöltje, Budai László 20 szavazatot kapott.

Ráadásul a képviselő-testületbe is csak olyanok kerültek be, akiket Molnár Áron kért fel.

,,Algyő legyen az algyőiké”

– ezzel kampányoltak, amit tehát végül sikerre vittek. A megválasztott polgármester azt közölte az eredmények után:

Algyő népe történelmet írt, és egyben irányt mutatott az egész országnak. Megmutattuk, hogy a gyűlölködésnek, rágalmazásnak és hazugságnak nincs helye a közéletben és ez példa lehet az ország összes települése számára.

A Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint bejelentették az idei jelöltjeiket: Molnár Áron polgármesterjelölt, Balázs Zsolt, Dr. Füzesy István, Kiss Róbert, Oláh Dániel, Bogdán Tamás, Dr. Gubacsi Enikő, dr. Nagy Miklósné és Ozsváth Lászlóné képviselőjelöltek.

A Fidesz nélkül sem állt meg az élet

A településről már többször írtunk. Idén márciusban 130 millió forintból modernizálták a egészségházat; júniusban 13 lakásos ún. fecskeházat adtak át; júliusban egy új kikötőt; folytatódtak a Tisza menti fejlesztések; múlt héten bővítették az óvodát; most hétvégén pedig egy játszóteret avatnak.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares