Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Bízom benne, hogy október 13. után olyan vezetése lesz a városnak amely hajlandó szóba állni velem, meghallgatni és reagálni a javaslataimra – értékelte az elmúlt öt évet közösségi oldalán Zeitler Ádám. A lokálpatrióta összefogás képviselőjelöltje a jövőben is pártállástól függetlenül bármilyen javaslatot támogat, ha az Makó és az itt élők érdekeit szolgálja.

Összegzését azzal kezdi: ,,amikor 2014-ben bekerültem a testületbe akkor azt mondtam, hogy pártállástól függetlenül bármilyen javaslatot támogatok, ha véleményem szerint az Makó és az itt élők érdekeit szolgálja. Úgy gondolom, hogy ezt az ígéretemet sikerült betartanom az egész ciklus alatt.”

Az első két év alatt

60 írásbeli javaslatot adott be, de ezek jórésze nem talált meghallgatásra, még a megtárgyalásig sem jutottak el.

Képviselői alapjából többszázezer forinttal támogatta helyi civil szervezetek működését, ennek köszönhetően több helytörténeti kiadvány láthatott napvilágot. Támogathatta dr. Tóth Ferenc egyik utolsó munkáját, amely Makói cserepek címmel jelent meg.

2016-ban városunkban megrendezett Országos Honismereti Konferencián segíthette a szervezői munkát. Szintén képviselői alapból támogatta szinte minden évben a József Attila Gimnázium alapítványát.

Több politikustársammal ellentétben én nem képzelem azt magamról, hogy mindenhez értek, ezért jórészt azokban a témákban fejtem ki a véleményem, amelyekben van saját tudásom, információm. A bizottsági és testületi ülések mellett inkább informális úton szoktam beszélni a téma felelőseivel.

– árulta el Zeitler.

Kézzelfogható eredménye a Juhász Gyula emlékfa környékének rendbe tétele, ivókút a Bajcsy lakótelep játszóterére és a Bajcsy lakótelep B/3 A lépcsőházánál a megsüllyedt járda javítása.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares