Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Önkéntesen kötelezettséget vállalt az Európai Sörfőzők Szövetsége, ezen belül 25 ország sörszövetsége, köztük a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) is, hogy 2022-ig megjelölik a sörök csomagolásán az italok összetevőit és tápértékeit – közölte az MSSZ pénteken az MTI-vel. A dokumentumot szeptember 5-én Brüsszelben fogadták el, magyar részről Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója írta alá.

A közleményben Kántor Sándor kifejtette, a vállalás a fogyasztók érdekét tartja szem előtt az átláthatóság és a minőség biztosítására, és megjegyezte, hogy a kötelezettségnek a Magyar Sörgyártók Szövetsége tagjai által forgalmazott sörök jelentős aránya megfelel már most is.

Hozzátették, hogy a cél elérése érdekében az európai sörgyárak is jelentős lépéseket tettek már az elmúlt években: a sörök 60 százalékánál már most is megadják a kalóriaszámot, 85 százalékuknál pedig az összetevők részletes listáját.

Európában 2017-ben a teljes sörfogyasztás közel 374 millió hektoliter volt, míg a magyar piacon ebben az időszakban 6,26 millió hektoliter sör fogyott.

A Magyar Sörgyártók Szövetségének korábbi közlése szerint tavaly a vezető sörgyárak – a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Carlsberg Hungary Kft. és a Pécsi Sörfőzde Zrt. – a magyar piacon 6,29 millió hektoliter sört értékesítettek. Idén az első fél évben 2,4 százalékkal, 3,051 millió hektoliterre csökkent tavalyhoz képest az öt legnagyobb gyártó belföldön értékesített söreinek mennyisége, a Sörszövetség szerint a visszaesés a hűvösebb időjárással magyarázható.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares