Becsült olvasási idő: 1 perc

A fideszes kampányoldal Promenád ,,Kiderült, ki a DK embere Márki-Zay csapatában” címmel közölt ,,oknyomozást” Krupiczer Ferencről. A képviselőjelölt facebook oldalán reagált az írásra.

Én soha nem voltam egyetlen pártnak sem a tagja, és soha nem is leszek. Úgy gondolom, hogy a helyi politika terén nem a politikai hovatartozás, hanem az emberek sorsa iránti érzékenység, településünk fejlődése a motiváló erő. Én ennek szellemében éltem a lehetőséggel és csatlakoztam polgármesterünk csapatához.

– fogalmazott.

Krupiczer Ferenc kifejtette, hogy egész életében érdekelte szűkebb környezete, Hódmezővásárhely fejlődése, az itt élő emberek léte. Ezért is segített nagyon sok polgártársának. Elmondása szerint mindig bíztatta őket, ne adják fel. ,,A mindenkori hatalomtól nem félni és megijedni kell, hanem harcolni ellene. Aki hallgatott rám, az nyert és ma boldogan él. Aki megijedt, azt beszippantotta a Fidesz” – vélekedett.

A lakájmédiának azt kívánom, élvezze ki nyomozásainak eredményét, örüljön aljas megnyilvánulásainak. Írhatnak, hazudhatnak bármit, az értelmes embereket nem lehet félrevezetni

– tette hozzá.

(Fotó: Krupiczer Ferenc facebook oldala)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares