Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Bár még nem jogerős, de a Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint nyilvántartásba került a VKKP nyolc jelöltje.

A bejelentő sajtótájékoztatón elhangzottaknak megfelelően az ellenzéki jelöltek a következő körzetekben indulnak:

  1. Földesi Csabáné Molnár Mónika
  2. Kiss Imréné
  3. Nagy Zsolt
  4. Mucsi Tamás
  5. Molnár László
  6. Zeitler Ádám
  7. Dr. Török Miklós
  8. Gáspár Sándor

Nyilvános a kompenzációs lista sorrendje is. Itt Mucsi Tamás, Zeitler Ádám, Molnár László, Lengyel István Tibor, Földesi Csabáné Molnár Mónika, Dr. Török Miklós a sorrend.

Többen megköszönték közösségi oldalukon, hogy az aláírásgyűjtés során támogatották őket. Zeitler Ádám azt írta: ,, Az ajánló aláírások többszörösét még a csütörtöki napon adtuk le. Ettől függetlenül az itt élőkkel való folyamatos kapcsolattartást nem fejeztem be.”

Mucsi Tamás azt közölte: ,,Köszönöm nektek a rengeteg ajánlást, a még több bíztató szót és a jókívánságokat. Október 13-án egy új napra ébredünk! Közösen sikerülni fog!”

Földesi Csabáné Molnár Mónika így írt: ,,Tudom, sok emberhez még nem jutottam el, igyekszem ezt pótolni és október 13-a után önöket szolgálni!”

Dr. Török Miklós úgy fogalmazott: ,,Köszönjük a segítőknek az erőfeszítést, Makó lakóinak a támogatást!”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares