Becsült olvasási idő: 2 perc

Miközben már egy romániai pedagógus is jobban keres egy magyar tanárnál, addig a kormány rendkívül kínos módon igyekszik elkerülni a válaszadást, hogy miért nem képes rendezni a pedagógusok bérét.

Mint ismert: a legfőbb probléma az, hogy a bérek számítási képletéből 2015-től kivették a minimálbér emelkedésének hatását, helyette továbbra is a 2014. évi 101.500 forintos minimálbér szerepel szorzóként “vetítési alap” néven. Így például ebben az évben kizárólag azon tanárok fizetése emelkedik, akiknek a szakmában töltött idejüknek köszönhetően magasabb pedagógus bérkategóriába lépnek át. A minimálbér 2014 óta közel 50 százalékkal nőtt, és mára a szakmunkás minimálbér is elérte a kezdő diplomás pedagógusfizetést.

A kezdő tanári fizetés 130-140 ezer forint körül mozog.

Az elmúlt hetekben a Jobbik frakcióvezetője, Jakab Péter írásbeli kérdéssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, amelyben arra volt kíváncsi, hogy

“Miért keres a nemzetgazdasági átlag alatt az oktatási szektorban dolgozók jelentős része?”

A Policy Agenda legfrissebb kutatása szerint az oktatásban dolgozók bére a nemzetgazdasági átlagbérhez képest negatív irányban mozdult el.

Mint írta: Jóllehet az oktatásban dolgozók anyagi megbecsültségének hiányáról a széles körű közvélemény lényegében egyetért, a közzétett adatok letaglózóan hatnak még a szakmában dolgozókra is.

Jakab Péter az Alfahírnek úgy fogalmazott:

itt volna az ideje, hogy a pedagógusok végre az őt megillető helyükre kerüljenek és valódi megbecsülést kapjanak idehaza.

Érdemi választ “a kormány chatbot-ja”, Rétvári Bence nem adott. Lényegében két oldalon keresztül sorolta az államtitkár, hogy milyen intézkedéseket hajtott végre a kormány, ezen felül arról sem feledkezett meg válaszában, hogy az ellenzék együttműködik az őszi önkormányzati választáson.

Az államtitkár szerint nagyszerű eredményeket produkál a magyar oktatás.

Rétvári szerint a pedagógusok bére folyamatosan emelkedik, arra azonban nem tért ki, hogyha valóban erről van szó, akkor hogyan lehetséges, hogy már egy román pedagógus is jobban keres nettó 30 ezer forinttal.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares