Becsült olvasási idő: 1 perc

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát egy helybeli férfival szemben, aki ékszereket és készpénzt tulajdonított el az uszoda öltözőjéből.

A nyomozás során beszerzett információk alapján a 28 éves gyanúsított 2019. július 1-jén délelőtt bement a női öltözőbe, ahol felfeszítette az egyik szekrényt. Az ott talált táskát átkutatta és abból egy fülbevalót, illetve egy nyakláncot, valamint 30 ezer forint készpénzt vitt el.

A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit gyanúsítottként hallgattak ki. Ellene lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait a napokban megküldték az ügyészségnek.

(police.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares