Becsült olvasási idő: 2 perc

Az elektromos rollerek a közhiedelemmel ellentétben nem járulnak hozzá a környezet védelméhez a német szövetségi környezetvédelmi hivatal, az Umweltbundesamt (UBA) honlapján közzétett tanulmány szerint – mutat rá a jarmuipar.hu.

A tanulmány megállapításait összefoglalva Maria Krautzberger, az UBA elnöke rámutatott: az elektromos rollerek ökológiai lábnyoma természetesen jóval kisebb, mint az autóké, a kerékpárnál azonban lényegesen környezetszennyezőbb megoldást jelentenek és nem nyújtanak vele szemben előnyös közlekedési alternatívát.

Az elektromos roller a használt akkumulátor miatt számít környezetszennyező közlekedési eszköznek.

Az elektromos rollerrel pont az a legnagyobb probléma – állapítja meg a tanulmány, – hogy a belvárosi gyalogos és kerékpáros közlekedés helyettesítésére vált népszerű eszközzé, holott a városi életminőség javítására és környezetvédelmi szempontból éppen a gépjárműforgalom kiváltásában kellene szerepet vállalnia.

Németországban az idén júniusban elfogadott törvény értelmében elektromos rollerekkel tilos járdán közlekedni. Az elektromos rollereknek az autóút szélén kell közlekedni, vagy ahol van, ott kerékpárúton.

A UBA-tanulmány leszögezi:

az elektromos rollerek csak abban az esetben tekinthetők környezetbarát közlekedési megoldásnak, ha robbanómotoros járművet, autót vagy motorkerékpárt váltanak ki.

Amennyiben viszont gyalogos vagy kerékpáros közlekedés helyett alkalmazzák, akkor környezetkárosító megoldásnak számítanak.

Grezsa István, Hódmezővásárhely önjelölt-független-önálló polgármesterjelöltje az elmúlt napokban azzal kampányolt, hogy elektromos rollerekkel lendítené fel a helyi közlekedést.

Vásárhely kerékpáros város, ezért nem azt szeretné elérni, hogy a rollereket a biciklik helyett, hanem azok mellett használják.

A tapasztalatok szerint viszont éppen nem így használják a lakosok ott, ahol már van ilyen.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares