Becsült olvasási idő: 2 perc

A Helyi Választási Bizottság és a Csongrád Megyei Területi Választási Bizottság is úgy látta, hogy jogsértést követett el a Fidesz-támogatott jelölt azzal, hogy ,,Grezsa doktort polgármesternek” üdvözlőkártyát osztogattak az iskolák előtt.

Grezsa István polgármesterjelölt megsértette a választási eljárásról szóló törvény alapelveit és a nemzeti köznevelésről szóló törvényt is azzal, hogy szeptember 2-án a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola és a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola bejáratánál ,,Grezsa doktort polgármesternek” feliratú üdvözlőkártyát osztott az intézményekbe érkező szülőknek – írja határozatában a Hódmezővásárhelyi Helyi Választási Bizottság.

Az indoklásban olvasható az egyik szülő írásbeli nyilatkozata is arról, hogyan jutott be az iskolába a virág és az üdvözlőkártya. Eszerint

az intézmény kapujában egyik oldalt egy tanárnő fogadta az érkezőket, a másikon egy fiatal hölgy virágot osztott. Az érkezőknek evidensnek tűnhetett, hogy ő az iskolához tartozik, de már csak a tanterembe érve találta meg a virágra tűzött kártyát. A nyilatkozó szerint, ha a kapuban olvasta volna el a kártyát, azt el sem fogadta volna.

A HVB megállapította a jogszabálysértés tényét és Grezsát eltiltotta a további jogszabálysértéstől, de pénzbírságot nem kapott, ,,mert az eset összes körülményeit mérlegelve azt nem találta indokoltnak” a választási bizottság.

A Csongrád Megyei Területi Választási Bizottsághoz fellebezés érkezett a HVB határozata ellen, de helybenhagyták a döntést.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares