Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Mégsem volt jó ötlet bejelentett képviselőjelöltként gyerekeket bevonni a választási kampányba.

Walterné Böngyik Terézia, Rapcsák Katalin, Mucsi László és dr. Korsós Ágnes képviselőjelöltek megsértették a választási eljárásról és a nemzeti köznevelésről szóló törvényt azzal, hogy szeptember harmadikán, negyedikén és ötödikén hódmezővásárhelyi közoktatási intézmények közelében gyermekeket segítettek a közúton való átkelesés során, az erről készült fényképfelvételeket az Interneten közzétették, ezzel az érintett gyermekeket a választási kampányba jogellenesen bevonták – írja határozatában a Hódmezővásárhelyi Helyi Választási Bizottság.

A HVB eltiltottak őket a további jogszabálysértéstől, de a bírságot nem találtak indokoltnak.

Dr. Korsós Ágnes fellebbezést adott be a Csongrád Megyei Területi Választási Bizottságnak, de a HVB határozatát helybenhagyták.

Nem csak a Szeretem Vásárhelyt és a Fidesz képviselőjelöltjei sértettek törvényt: arról tegnap számoltunk be, hogy Grezsa István önálló-önjelölt-független polgármesterjelölt is jogsértést követett el azzal, hogy ,,Grezsa doktort polgármesternek” üdvözlőkártyát osztogattak az iskolák előtt.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares