Hirdetés
Becsült olvasási idő: 3 perc

Jakab szerint a Jobbik erejét pontosan az mutatja, hogy jelöltjeik zokszó nélkül képesek voltak áldozatot hozni a közösségükért. Beszélt – többek között – a közelgő önkormányzati választásokról, a párt jelöltjeiről, a haldokló vidékről, és elhangzott egy rendkívüli jelentőséggel bíró ígéret is. A Jobbik frakcióvezetőjével az Alfahír készített interjút.

Ez egy történelmi jelentőségű választás! Nem pártok fognak megmérkőzni a Fidesszel, hanem hiteles közéleti szereplőknek kell felvenniük a harcot egy hiteltelen hatalommal szemben. Ebben a küzdelemben a Jobbik minden hiteles jelöltet támogat, és arra kérjük a választóinkat, hogy ők is ezt tegyék.

 

Egy önkormányzati választáson sokaknak eleve nem a pártszínek a fontosak, hanem az, hogy ki lesz a körzet jó házmestere, aki gondoskodik az ott élőkről, harcol azért, hogy felújítsák az utakat, aki az adóforintokat nem látványberuházásokra fordítja, hanem például új eszközöket, berendezéseket vásárol a helyi kórháznak, mint ahogy azt Szombathelyen Balassa Péter jobbikos képviselő tette az elmúlt időszakban.

– reagált Jakab a korábbitól eltérő jelöltállítási folyamatot, kampányt firtató kérdésre, valamint arra, hogy a Jobbik-szimpatizánsok miként fogadhatják az „új felállást”.

A kistelepülések egyáltalán nem narancssárgák, de egzisztenciális okokból, sok esetben kényszerűségből odahúzzák az ikszet. Hiszen azt hallják, hogyha nem a Fideszre szavaznak, akkor az egyetlen foglalkoztatótól, az önkormányzattól sem fognak munkát kapni. A jelenlegi rendszerben egyről a kettőre jutni szinte lehetetlen, a bérek a béka feneke alatt vannak, sok helyen nincsen háziorvosi ellátás, nincs iskola, a vidék gyakorlatilag haldoklik. Eközben keresik azt a segítőkezet, amely képes kiutat mutatni a jelenlegi helyzetükből, a kezet, amely összefogja a településüket.

 

Akkor fog elindulni az ország a fejlődés útján, ha a magyar emberek végre nem egymásban látják az ellenséget, hanem közösen fellépnek azért, hogy a kormánynak ne legyen más lehetősége, mint szolgálni őket, mert máskülönben megbukik.

– összegezte dióhéjban országjárása során szerezett tapasztalatait a jobbikos politikus.

Legfőképp abban tudnak segíteni, hogy közösen, egymást is erősítve az asztalra csapnak, és kiállnak azért, hogy módosítsák a munka törvénykönyvét úgy, hogy az ne a munkavállalókat kihasználók, hanem a munkavállalók törvénykönyve legyen. Ha közösen követeljük a bérek felzárkóztatását és a valódi munkavállalói érdekvédelmet, akkor a társadalmi akarat előtt, ha az egy irányba mutat, még ez a kormány is kénytelen lesz meghajolni.

 

Nemhogy partner lesz, hanem a küzdelem generálója. Addig nem fogjuk elengedni a bérfelzárkóztatás kérdését, amíg érdemi lépéseket nem tesz ezirányba a kormány.

 

De nagyon fontos, hogy ne csak a Jobbik álljon a kezdeményezés mögé, hanem lehetőleg minél több önkormányzat ismerje fel, hogy ebben a kérdésben lépni kell, különben a vidék el fog néptelenedni.

– válaszolta Jakab arra a kérdésre, hogy mire számíthatnak a választók a jobbikos képviselőktől, polgármesterektől.

A teljes interjút ide kattintva olvashatod el.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares