Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A Fidesz-KDNP a lehető legjobb helyen tartott fórumot kedden: annyira el volt hanyagolva a Bajcsy lakótelepnél található játszótér, hogy egy nagyszülőnek kellett homokot intéznie még júliusban. Itt találkozott a lakókkal a Fidesz jelöltje, Székely Ildikó, akinek programja nagyon hasonlít Zeitler Ádáméhoz, a lokálpatrióta összefogás jelöltjéhez.

Farkas  Éva Erzsébet arról beszélt, hogy nem elég egy 5 éves ciklus, így egyből egy 10 éves programot állítottak össze, 2030-ig. Elismerte, hogy városszerte rosszak a csapadékvízelvezető csatornák, de a tervek még csak most készülnek a felújításukra.

Székely Ildikó elmondta, hogy 2005 óta dolgozik pedagógusként, előbb a földeáki Návay Lajos Általános Iskolában, majd a Kálvin Téri Református Általános Iskolában. Jelenleg utóbbiban igazgatóhelyettes. A programjával kapcsolatban elárulta:

  • folytatná a járdaprogramot, a zöldterületeket karbantartását;
  • bővítené a játszótereket;
  • műfüves focipályát épitene a jelenlegi grund helyére;
  • a Fűrész utcán parkolókat létesítene;
  • fellépne az illegális szemetelés ellen
  • és folytatná Maros-part fejlesztését.

Ezek a programpontok ismerősek lehetnek. A lokálpatrióta összefogás jelöltje, Zeitler Ádám is hasonlókat szeretne, de jelentősen kibővítve:

Székely Ildikó egyébként a Fidesz kompenzációs listjáján az első helyen áll, így jóformán akkor is bejut a testületbe, ha egyéniben nem választják meg.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares