Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Feltehetően cikkünk nyomán lecserélték a feliratokat a Fidesz támogatott független jelölt hódmezővásárhelyi óriásplakátjain.

MInt arról beszámoltunk: lejárt a háziorvosi és belgyógyászati szakvizsgája, vagyis csak felügyelettel gyógyíthatna Grezsa – derül ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nyilvános adatbázisából. Pedig folyamatosan orvosként és nem fideszes politikusként (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosa és a hódmezővásárhelyi közgyűlés fideszes képviselője) próbálja eladni magát.

Mivel lejárt a szakvizsgája 2018. január 7-én,

csak felügyelettel gyógyíthatna.

A napokban úgy tapasztaltuk, hogy az óriásplakátokon nem ,,Grezsa doktor”, hanem ,,Grezsa István” szerepel. Az biztos, hogy a feliratcsere nem kevés pénzbe került.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares