Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Csütörtökön délelőtt kapták a jelzést a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének önkéntesei a közösségi oldalukra, hogy Kardoskúton autóbaleset áldozata lett egy kölyökmacska, akinek a lábai megsérültek. Az állatvédők megkezdték az állatmentés szervezését. Egy kedves fiatal pár magával is vitte a cicát Orosházára, hogy ameddig az egyesület önkéntes munkatársai nem érnek oda a cicáért, biztonságba lehessen.

Balogh Ernő az egyesület elnöke elmondta, hogy Orosházáról visszafelé jövet, azonnal állatorvoshoz igyekeztek a cicával, ahol kizárták ultrahangos vizsgálattal a belső vérzést. Kapott a cica sokktalanítót, fájdalomcsillapítót és másnap reggelre kaptak a Vezér Állatorvosi Központba időpontot röntgenre. A cicus szinte az egész napját az állatkórházban töltötte, sok-sok gyógyszert és infúziót adtak neki. Teszteltették Fiv-re és FeLV-re is, ami szerencsére negatív lett. A teszt az egyesületnél alapszabály – tette hozzá az elnök.

Sajnos a röntgenképek viszont nem túl jó hírrel szolgáltak, a cica bal combcsontfeje letörött, ezt műteni kell, a jobb lábán pedig hajszálrepedés jelét mutatta a felvétel, ezt a lábát biztonságosan rögzítették, valamint sebét összevarrták. Jelenleg az állatvédők küzdenek érte, ápolják, a műtét időpontja kedden lesz.

Az egyesület arra kér minden jóérzésű állatbarát embert, hogy aki tud, segítse a cicus felépülését, hiszen azt szeretnék, ha mihamarabb meggyógyulna és hamarosan szaladhatna. Eddigi költségei egészen pontosan 35 795 forintba kerültek, a műtét ára pedig ennek a többszörösét is elérheti. Aki szeretne hozzájárulni Tücsök kezeléséhez, a műtét árához, az a szervezet 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank) számlaszámára utalhatja el adományát.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares