Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A nyári esőzések után kiderült, ha a Nagyér csatornából a víz nem folyik el, akkor visszaduzzaszt. Ezáltal ez egy városi probléma is – jelentette ki Gáspár Sándor.

A lokálpatrióta összefogás képviselőjelöltje videójában elmondta: 2017-ben egyik Nagyér csatorna melletti barátja tett fel egy felvételt. Akkor nagyon meleg volt, így büdösödött a csatorna, nem lehetett szellőztetni a lakásokban. Ennek hatására minden évben kikotorta az önkormányzat, de a jövőben meg kell vizsgálni, hogy lehetne felújítani. – Ennek fogadója a Jángori csatorna, így azt is rendbe kell hozni. Továbbá az ehhez csatlakozó csapadékvíz elvezetőket újra kell szintezni – jelentette ki.

Gáspár Sándor hozzátette: a csatorna partján lévő nyárfák tövei el vannak ázva és kilátszanak. Egy nagyobb szél, vihar simán kidönti, így történt ez két héttel ezelőtt is, amikor egy szomszédos épületre dőlt rá.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares