Becsült olvasási idő: 2 perc

Nem várt helyről, a vásárhelyi kórházból reagáltak cikkünkre, melyben az olvasható: ,,A háziorvosok közös képviselőjével (Dr. Grezsa Istvánnal) történt megbeszélés alapján a 75 év fölüli betegek gerinc vizsgálata degeneratív elváltozás irányába indokolatlan, így kérem ennek mellőzését. […] Legközelebb ilyen korú beteg vizsgálatát nem fogjuk elkészíteni!”

,,Szeretném felhívni a figyelmét, hogy az Ön által felvetett ügyben az érintett radiológus főorvos közleményben tisztázta a helyzetet. A kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében, kérem, a főorvos asszony közleményét jelentessék meg a cikkben.”

– írta hétfőn délután szerkesztőségi e-mail címünkre Grezsa István. Mivel oldalunk eddig is lehetőséget biztosított minden félnek, hogy megmutassa véleményét (arról már nem tehetünk, hogy a kormánypártiak és úgy általában az állami és fideszes önkormányzati intézmények ezzel nem élnek), így közzéteszük a kórház álláspontját is.

Egyúttal, ha a polgármesterjelölt a kiegyensúlyozott tájékoztatást emlegeti, elküldtük neki kérdéseinket, a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében.

Itt a közlemény:

A sajtóban megjelentetett, évekkel ezelőtti leletet 2015 előtt én állítottam ki. A Röntgen osztály főorvosaként én kértem Grezsa Istvánt, mint Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés Egészségügyi bizottság elnökét, hogy tolmácsolja azt a kérésemet a háziorvosok felé, hogy a 75 év feletti betegek esetében kizárólag, bizonyos klinikailag egyértelmű (Spondylosis) kórképek gyanújával ne küldjenek betegeket röntgenvizsgálatra. Ennek akkor két oka volt: egyrészt a 75 év feletti betegek túlnyomó része érintett ebben a kórképben, melynek külön röntgenvizsgálata indokolatlan. A betegséget a háziorvosok külön röntgendiagnosztika nélkül is kezelni tudják. Másrészt, az akkoriban osztályunkon jelentkező fokozott terhelés a vizsgálatok optimalizálását tette szükségessé. A beteg vizsgálatát természetesen minden esetben elvégeztük, a beutalt beteget nem utasítottuk el.

 

Hangsúlyozom, a kérés tehát a röntgenosztály részéről fogalmazódott meg, nem Grezsa István részéről, ő csak tolmácsolta a kérésünket a háziorvosok felé. Ennek megfelelően tehát nem arról volt szó, hogy 75 év feletti betegeink Spondylosisára nem lennénk tekintettel, hanem épp arról, hogy az ő esetükben külön röntgenfelvétel nélkül is feltételezzük és – panasz esetén – kezeljük ezt a kórképet. Így tehát Vásárhelyen többen, és nem kevesebben kapnak a Spondylosissal összefüggésben orvosi segítséget, mint az országban másutt.

 

A sajtóban megjelent információkat rosszindulatú félrevezetésnek tartom, amelyek nyilvánvalóan nem függetlenek a közelgő választásoktól. A politikai csatározásokba orvosszakmai kérdéseket keverni rendkívül káros!

 

Dr. Varga Katalin

radiológus

főorvos

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares