Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Gáspár Sándortól, a lokálpatrióta összefogás képviselőjelöltjétől megtudtuk, hogy jelenleg egy sétány kialakítása zajlik, ha pedig holnap bizalmat kap a választóktól, futópályát és műfüves focipályát alakítanak ki.

A Juhász Gyula tér felújítására idén 1 millió forint volt betervezve. Jelenleg a sétányok és egy központi rész kialakítása zajlik. A júniusi testületi ülésen beadott az önkormányzat egy központi pályázatot, aminek részeként edzőparkot alakítanak. Ennek a helyszíne itt lesz és 15 sporteszközt helyeznek el.

Gáspár Sándor elmondása szerint a veszélyes fákat kivágták, de ezeket folytatni kell és a teljes parkot fel kell újítani. Tervei között szerepel egy futópálya és egy műfüves focipálya kialakítása.

A képviselőjelölt 2015-ben kért ivókutat a játsztótérre. Ehelyett közkifolyót kapott, abból a gyerekek nem tudtak inni, viszont a lakók használták. Ezt kerti csappá alakítják át, így ha virágosítás lesz, arról fogják locsolni.

Gáspártól megtudtuk, hogy az üresen álló egykori falatozó épülete az államé, a bolt magántulajdon. Egy jelentkező kompletten szeretné hasznosítani, így ha az önkormányzat vissza tudja szerezni, utána könnyebben el tudják adni neki. A volt pártszékház is magántulajdonba került, kívülről az látszik, hogy teljesen felújítják.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares